Szervizinterjú a mezőberényi Varga Autó-Motor Kft.-vel
28.10.2024

Szervizinterjú sorozatunk köveztekező részében Varga Krisztiánnal beszélgettünk. Az interjúban megimserhetjük Krisztián történetét, szemléletét, valamint a két műhelyének szolgáltatásait és jövőbeni terveit.
Mesélj kérlek kicsit, hogy kerültél a szakmába és hogy hogyan jutottatok el a szerviz mai formájáig?
Autószerelő és autóelektronikai műszerész mestervizsgával saját autószerelő vállalkozásom 2014 óta működik Békés vármegyében, Mezőberényben. Több éves munkám elismeréseképp 2022. évben a legjobb Békés megyei duális képzőhelyei között szerepeltem. Gyerekkorom óta a gépek világában élek, mindig is jelen voltak az életemben. Ma már nem biztos, hogy különleges dolognak számít, de már 12 évesen gond nélkül elvezettem a családi autót. Fiatalon megtanultam mit is jelent az, hogy valamiért megkell dolgozni és hogy az életben soha semmit nem adnak ingyen. Hétköznapok iskolával teltek, a hétvégék pedig munkával.
Hosszú út vezetett oda, ahol most tartok az életemben. Jelenleg kettő telephellyel rendelkezem, mindkettő üzemel.
Ami az autóipari berendezések használatát illet, a lehető legmodernebb eszközök (10 emelő, Launch, Bosch, Texa diagnosztikai rendszer, R134a, R1234 autóklímagépek, HPA200 futóműbeállítógép, Profitools fényszóró beállító eszközök) állnak mind a vállalkozás alkalmazottai, mind a duális képzésben résztvevő diákok számára egyaránt, ezáltal egytől-egyig jól felkészült, szakmailag erős képzettségű szakemberek állnak az ügyfeleink rendelkezésére.
Hogyan jött a Q-Service hálózathoz való csatlakozás?
2016-os évben nyílt meg az Inter Cars békéscsabai telephelye és ebben az évben kerestek meg a cégtől sok éves ismeretség által Krám Zoltán barátomon keresztül, aki jelenleg is az Inter Cars csapatát erősíti.
Mesélj kicsit a műhely jelenlegi helyzetéről! Milyen erősségeitek vannak?
Korábban említettem, hogy jelenleg kettő telephellyel rendelkezem és üzemel is mindkettő. A szerviz műhelyek egymástól eltérő helyen működnek, mindegyik fő út mellett helyezkedik el. Szervizem márkafüggetlen szervízként működik, ahol számos szolgáltatást nyújtunk ügyfeleink részére.
Ezen szolgáltatások közé tartoznak a futómű komplett javítása, -beállítása, fékjavítás, gépjármű főalkatrészeinek cseréje (motor, kuplung, váltó, turbó), motordiagnosztika, autóklímarendszer javítása, töltése, olajcsere természetesen, teljes körű Casco és KGFB (Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosítás) kárrendezése. Szervizcsapatom fiatalos lendületes emberekből áll, jelenleg összesen 5 fő autószerelő szakemberem, 2 fő tanuló, 2 fő munkafelvevő és jómagam dolgozunk a szervizben.
Hogyan képzelitek el a jövőt, milyen terveitek vannak?
Jelenlegi kapacitás mellett a távolabbi jövőben saját műszaki vizsgaállomás, illetve a folyamatos fejlesztés szerszámok és autódiagnosztikai szoftverek területén.
Milyen javaslatot/tanácsot adnál a gépjárművet használóknak vagy a többi szerviznek?
Az ügyfelek részére egy kicsivel több türelmet, mivel Magyarországon rohamosan öregszik az autópark, főleg itt nálunk Békés vármegyében, itt az átlag gépjármű életkor 18 év, így sajnos nekünk is egyre komolyabb feladatot jelent a költséghatékony javítás, karbantartás. A szervizek részére egy szóval tudnám jellemezni a javaslatomat: KITARTÁST.
Köszönjük szépen a tartalmas válaszokat és további sok sikert!