Pályaorientációs nap a győri Lukács Technikumban⚙️

Pályaorientációs nap a győri Lukács Technikumban⚙️

Pályaorientációs nap a győri Lukács Technikumban⚙️

2023. december 8-án, pénteken szervezte meg ismét a középiskolai Pályaorientációs Napot a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium számos partnercég és közel 1000 diák részvételével.

A 2018-ban egyedülálló kezdeményezésként induló rendezvény célja, a munkavállalók és munkaadók egymással való kölcsönös megismertetése volt. A cégeknek ez egy remek bemutatkozási lehetőség, elmondják milyen feltételeket, karrierépítési tudnak kínálni, valamint, hogy milyen munkakörökben tudnak elhelyezkedni náluk diákjaink. A szakmai előadások mellett ezen a napon különböző eszközök kipróbálására is van lehetőség, valamint számos plusz, hasznos tanácsot is kaphatnak a fiatalok.

Az idei bemutatókon, előadásokon és gyárlátogatásokon a diákok Győr és a régió multinacionális nagyvállalataitól egészen a kis-és középvállalkozásokig, betekintést kaptak az adott cég szervezeti felépítéséről és működéséről. Az évek során egyre több cég és vállalat képviselteti magát ezen a rendezvényen. Az idei tanévben az Audi Hungaria Zrt., az AUSTROPANNON KFT. Eberspächer Vezérképviselet, a Nemak Győr Kft., a Rába Járműipari Holding Nyrt., a Borsodi Műhely, a GROB Hungária Kft., a Sokoró Kft., a Delta-Tech Kft., az Inter Cars Hungária Kft., az EDAG Hungary Kft. a GYVÁKK, a Viega Magyarország, a Pedagógia Szakszolgálat, a Széchenyi Egyetem, valamint Honvédség részéről érkeztek az előadók iskolánkba.

Cégünk részéről, a márkafüggetlen autószervizeket is képviselve, Rátonyi Tibor, a Q-Service hálózat csapatvezetője tartott előadást a diákoknak az autószereléshez kapcsolódó szakmákról. A visszajelzések alapján nagy érdeklődés kísérte Tibor impulzív előadását. A diákok és a Lukács Iskola részéről nagyon sikeresnek és hasznosnak tartották az prezentációt!

Az elmúlt években már többször volt lehetőségünk a szakmát képviselni a pályaorientációs rendezvényeken a „Lukácsban” és felkérést kaptunk, hogy ezt a jövőben is segítsük, támogassuk!

E felkérésnek természetesen nagy örömmel teszünk eleget és igyekszünk ezen aktivitásainkat minél több iskolában egyre gyakoribbá tenni!

 

(Forrás: Facebook – Lukács Suli)