Az Épfu Tanoda új telephelyén jártunk

Az Épfu Tanoda új telephelyén jártunk

Interjú Simon Róbert tulajdonossal

Az Épfu Tanoda Kft. története régre nyúlik vissza, hiszen 1992. február 1.-én alakult. A GYŐRI ÉPFU megszűnt tanműhelyének szakképzési feladatait vállalta át, hogy szakmunkás tanulók képzését végezze autószerelő, gépjármű elektronikai műszerész, gépjármű technikus, karosszéria lakatos, autófényező, motorkerékpár szerelő, hegesztő, szerkezetlakatos és gépi fogácsoló szakmákban. 2016-ban nyitották meg új telephelyüket Győr-Ménfőcsanakon, mely azóta teljes kapacitással üzemel, és további bővítés előtt van. Lehetőségem nyílt beszélgetni Simon Róberttel, a cég tulajdonosával, amikor is szóba került az új műhely felfutása, a régi telephely sorsa és a Q-Service hálózatba való belépés indokai, valamint az első tapasztalatok.

Úgy látom, tele van a műhely autókkal, az udvaron is már nehéz megállni. Hogy alakult a szerviz élete a megnyitás óta?

Az ünnepélyes megnyitó után  3-4 hónap kellett, hogy elinduljunk. A 2016 végére már jó 50-60%-os kapacitással tudtunk működni. A 2017-es évben sikerült tovább növelni a műhely kihasználtságát, idén teljes kapacitással működünk. Bővítettük az alkalmazotti létszámot és a műszaki vizsgáztatás is fellendült. Ménfőcsanak és Gyirmót vonzáskörzete közel van, és nagyon jó helyen sikerült felépíteni a szervizt. Egyre több autó van a környékünkön, amit javítani kell, nagyon örülök a gyors felfutásnak.

Mikor csatlakoztak a Q-Service hálózathoz?

2017. februárjában csatlakoztunk, azóta még nem telt el sok idő, de már az első időkben érezhetőek voltak változás a telephely életében. Azóta pedig csak tovább gyorsult a szerviz fejlődése.

Hogy érzik magukat a Q-Service hálózatban?

Mióta tagok vagyunk, alkatrészben is sokat fejlődtünk. Kedvező alkatrészárakat tudunk nyújtani, rugalmas a kiszolgálás. Örülünk az egységes arculatnak, az országos megjelenéseknek, de nem elhanyagolható előnnyel jár, hogy az Inter Cars biztosítja a szerviz-adatbázist és nagyon jó bónuszrendszert találtak ki.

Volt más, számokban kevésbé kifejezhető előnye is a csatlakozásnak?

Voltak központi Q-Service-es munkáink, de szerencsére enélkül is elég munkával vagyunk ellátva. Nagyon jó kapcsolat alakult ki az Inter Carssal, ami megkönnyíti a munánkat. Folyamatosan támogatnak minket, a 2020-as évben pedig – ha nem szólt volna közbe az élet – az Inter Cars tanulmányi verseny országos döntőjének is házigazdái lettünk volna. Sebaj, 2021-ben is várjuk a Young Car Mechanic versenyre a kollégákat!

Mit vártok a jövőtől?

További támogatást a továbbjutáshoz. Van sok feladat, főleg szervezési és irányítási. Fő tevékenységünk, az oktatás, hiszen több, mint 200 tanulónk van, melynek kb. 50%-a közlekedés szakmacsoportos, vagyis autószerelő, gépjármű elektronikai műszerész, gépjármű technikus, karosszéria lakatos, autófényező és motorkerékpár szerelő. A nyári gyakorlatosok további 110 fővel bővítik a csapatot, ezzel Győr környékén a legnagyobb képzőhely vagyunk. Fontos, hogy a diákok jó alappal tudjanak elmenni, szerintem nekünk és a Q-Service hálózatnak is jó, ha az itt végzettek megismerik ezt a rendszert.

Elébe ment a következő kérdésemnek, ami a szakoktatásra irányult volna. Milyen munkát végeznek a diákok és mik a tapasztalatok?

Nagy segítséget tudnak adni, 45 alkalmazott van a műhelyekben, mellettük dolgoznak. Nálunk nem soron dolgoznak, hanem közvetlenül az autó mellett segítenek. Mindenbe belefolynak, így a járműjavítás teljes spektrumába belelátnak. A márkaszervizekben óriási probléma van a munkaerő-hiány miatt, így még fontosabb most a megfelelő munkaerő képzése. Sajnos nagyon kevés időt töltenek a diákok a szervizben, fontosabb lenne a gyakorlat erősítése az oktatásukban.

Milyen változásokra számít a piacon?

A környéken megnövekedett a járműpark, megnövekedett az igény a szervizre. Szerencsére egyre kisebb a lehetőség az otthoni, úgymond „fusi” munkákra. A szakmai kihívások is növekednek, hiszen a járművek rohamos léptékben fejlődnek. Fel kell készülni a hibridekre is, mert nem tudjuk milyen gyorsan fognak elterjedni, sokszor a márkaszerviz sem tudja kezelni a problémát, nekünk még több erőfeszítésbe telik a megfelelő szakmai tudás felépítése.

Mik a tervei a ménfőcsanaki telephellyel? A győri bázis megmarad?

2016-ban elkezdődött a 2-es üteme a fejlesztésnek, ami két beállásos teherautó műhelyből, fényezőkamrából és autómosóból áll. A beruházás pedig a tervek szerint be is fejeződött. Az építkezés megvalósítása részben saját munkaerővel történik. Motorkerékpárokkal is bővülni szeretnének, hiszen tanulóink között is vannak motorkerékpár-szerelők, és a lakossági igény is megnövekedett a javítás és a vizsgáztatás területén is. A fejlesztésben az Inter Cars is partner, mindenképpen cél, hogy ebbe az irányba is bővüljünk. Azt várjuk, hogy a haszongépjármű vizsgáztatás is növekedni fog. Ha ezek a fejlesztések elkészülnek, nagyon szép, és ami talán még fontosabb, kész lesz telephelyünk.

Megmarad a győri telephely is, sokan oda kötődnek, ügyfelek is ragaszkodnak hozzá, ráadásul most mindkét műhely majdnem teljes kapacitással üzemel.

És végül egy nagyon egyszerű kérdés. Miért jó egy ügyfélnek, ha ide hozza az autóját?

Új telephely, új környezet, jó árak várják az ügyfeleket, megfelelő kiszolgálással és jó szakemberekkel. Mindent megteszünk, hogy ügyfeleinket jól kiszolgáljuk.

Köszönöm a beszélgetést!

Őri Péter