Bélapáti Hegyi DRIFT- Méltó lezárás

Bélapáti Hegyi DRIFT- Méltó lezárás

Az egri Vigh Csaba és Szeredi László is megúszta egyetlen karcolás nélkül a Bélapátfalván rendezett hegyi drift országos bajnoki futamot, amely a bükki helyszíne zárását jelentette.

A szervezők már hetekkel a versenyt megelőzően jelezték: hat év után véget ér egy korszak, 2019-ben utoljára rendezik Bélapátfalván a Hegyi Driftet. A döntés nem titkoltan anyagi megfontolásból született, a hír hidegzuhanyként érte a sportág szerelmeseit.

A fentiek ismeretében a pilóták is különleges érzésekkel vághattak neki a bélkő-hegyi emelkedőnek. Az országos bajnoki futamnak számító hegyi drift versenyzői Pro és Semi Pro kategóriában versenghettek a minél előkelőbb helyekért. Mindkét mezőnyben kilenc résztvevő vette fel a küzdelmet. A Street kategóriában huszonhatan indultak. Egriként két rutinos pilóta, Vígh Csaba és Szeredi László ült a volán mögé.

– Fantasztikus élménnyel lettünk gazdagabbak – osztotta meg Vigh Csaba. – Minden verseny előtt van bennem némi izgatottság, de éreztem, hogy ezúttal a maximumnál is többet kell nyújtanom, ugyanis minden bajnoki pont dupla szorzóval számít a végeredménynél. Az autóm végig hibátlanul teljesített, fizikálisan is jól bírtam, aminek meg is lett az eredménye. A dobogó harmadik fokára állhattam a Pro kategóriában, ami hatalmas örömmel töltött el. Óriási köszönet mindenkinek, aki segítette a versenyzésemet.

Szeredi László más szemszögből közelített.

– Majd’ kilenc hónapja nem ültem autóban, ennek ellenére úgy éreztem, nem hagyhatom ki az utolsó Hegyi Driftet – fogalmazott Szeredi. – Itt mindig a tetőzik az adrenalin, egészen különleges körülmények között versenyezhetünk. Idén nem indultam a bajnokságban, így ezúttal a gyakorlást és az örömautózást helyeztük előtérbe. Végül a Pro kategória ötödik helyén végeztem, amivel nem lehetek elégedetlen. Az eredményességen túl az is nagy örömmel töltött el, hogy egyetlen karcolás, technikai hiba nélkül tértünk haza a hegyről.

A dobogósok

PRO KATEGÓRIA: 
1. Szili Krisztián (Nissan 200sx)
2. Nagy Róbert (BMW E46 Turbo)
3. Vigh Csaba (Nissan S14)
SEMI PRO KATEGÓRIA:
1. Mester János (Mercedes C55 AMG)
2. Borcsik Elek (Toyota)
3. Utasi Péter (BMW e30)

Forrás: www.heol.hu

Szerző: Sike Károly