Győzelemmel kezdte a szezont Vogel Adrienn

Győzelemmel kezdte a szezont Vogel Adrienn

Az első Platinum Cup versenyhétvége nagyon jól alakult Vogel Adrienn és csapata számára. Hazai közönség előtt 2x is felállhatott a dobogóra.

Az időmérő edzésen a 3. helyet érte el, egy tized másodperccel lemaradva az első helyről.

Az első versenyen jó rajtolt és az első kanyarból kigyorsítva már másodikként fordult. Adrienn próbálta tartani a pozícióját, de az őt üldöző versenyzőtársa elhagyta a pályát és nagyobb tempót tudott átvinni a bukótérben, így beesett mellé, így megelőzte. Tisztán nem tudta volna visszavenni a pozíciót, végül a 3. helyen zárt.

A második versenyen a 4. helyről rajtolhatott Adrienn. A második kanyarban már másodiknak fordult és a sikánnál már átvette a vezetést, amit meg is tartott a leintésig, így felállhattam a dobogó legfelső fokára.

"Ebben a szériában ez az első győzelmünk. Remélem idén még sok ilyenben lesz részünk. Nagyon motiváló volt az a szeretet, ováció, amit a nézőközönség nyújtott nekünk. Az egész hétvégében szinte ez volt a legjobb. Csak sírtam a bukósisak alatt a meghatottságtól. Köszönöm a partnereimnek az együttműködést!" - értékelte az eredményeket Vogel Adrienn.

Galéria