YOUNG CAR MECHANIC – INTER CARS DÖNTŐ – HELLA

YOUNG CAR MECHANIC – INTER CARS DÖNTŐ – HELLA

A Hella Hungária Kft. szintén velünk volt már 2020-ban is. Sokat dolgoztunk együtt azon, hogy a tavalyi évben is a Hella által az autógyártásban betöltött vezető beszállítói pozícióhoz méltón támogassuk a fiatal autószerelő versenyzőket. Alapos, a rendezvény színvonalához méltó módon képviseltették magukat 2021-ben, a végre már nem csak tervek szintjén, megvalósuló Young Car Mechanic magyarországi döntőjében. A konstruktivitás, az ügyfél centrikus gondolkodás az első perctől az utolsóig jellemezte a közös munkát. Köszönjük!

Nagyon örülünk annak, hogy az aktuális helyzet lehetőséget adott ennek a színvonalas rendezvénynek a megtartására. A döntőbe jutott versenyzőknek komoly felkészültséggel, és szerteágazó tudásbázissal kellett rendelkezniük ahhoz, hogy az egyes beszállítóknál a rájuk váró feladatokat meg tudják oldani.

A Hella vezető globális autóipari beszállítóként szerteágazó termék portfólióval rendelkezik a világítástechnikától az elektronikán keresztül a garázsipari berendezésekig. A szervezőktől ezúttal ez utóbbi termékkörrel kapcsolatos felkérést kaptunk, aminek örömmel tettünk eleget.

Munkaállomásunkon a fényszóró helyes kalibrálása volt a feladat, amit mindegyik versenyző igyekezett tudása legjavát adva megoldani. A kérdések az elméleti és gyakorlati tudás anyagára egyaránt vonatkoztak. A feladat elvégzéséhez többféle eszköz állt rendelkezésre az egyszerű mérőszalagtól kezdve addig a Hella Gutmann SEG IV-es fényszóró ellenőrző berendezésig, ami a LED technológiás fő fényszóróval szerelt gépjárművek esetében is alkalmazható. A versenyzőknek lehetőségük volt a Hella Gutmann csúcs diagnosztikai készüléknek a Mega Macs 77-esnek a kipróbálására is.

Összességében egy jól megszervezett, sikeres rendezvényen vagyunk túl, ahol a versenyzők a mestereiktől megszerzett tudásukat, a beszállítók pedig a feladatokon keresztül egy kicsit magukat tudták bemutatni az arra fogékony ifjúságnak.

Fontosnak tartjuk, hogy az autószerelő tanulók már az iskolás éveik során megismerkedjenek a legmodernebb diagnosztikai berendezésekkel, ezért mindig szívesen állunk egy ilyen kezdeményezés mellé.

Hosszú és mozgalmas nap volt minden résztvevő, különösen a versenyzők számára, mégis végig mindegyikükről sugárzott a jókedv és a szakmai kíváncsiság.

Gratulálunk az országos döntő résztvevőinek, és sok sikert kívánunk a magyar versenyzőnek a nemzetközi döntőhöz!

Szauder Gábor

Hella Hungária Kft.

Key Account Manager