AOTV-Young Car Mechanic Tanulmányi verseny regionális döntő – Szombathely

AOTV-Young Car Mechanic Tanulmányi verseny regionális döntő – Szombathely

Március első hetének a második felében pedig a harmadik regionális döntő is megrendezésre került Szombathelyen.

2021-ben a harmadik alkalommal is már egy „kipróbált”, kiváló szerviz volt a házigazda, akivel már évek óta működünk együtt. Szombathely és a Nagy Autószerviz. A szerviz sok év alatt „megszolgált” jó hírneve garancia volt a rendezők, de a résztvevők és tanáraik számára is. A szervizben a szükséges felszereltség és felkészültség segítette a fiatal kollégákat, versenyzőket, hogy megmutathassák mindenkinek a tudásukat. Szombathelyi és a körmendi iskolák diákjai mérték össze tudásukat. Szoros verseny, kiváló egyéni teljesítmények jellemezték a „küzdelmet”. Jó hangulatban végezték a feladatokat a fiatalok. Ahogy Őri Péter, az Autószerelők Országos Egyesületének társelnöke mondta: „Itt nincs nyertes és győztes. Itt mindenki nyer, csak első és második helyezett van!” A szombathelyi forduló kapcsán „kötelező” megjegyeznem a felkészítő tanárok fontosságát, hiszen a szombathelyi csapatot felkészítő Haklits Tamás Tanár úr nélkül szinte már elképzelhetetlen regionális döntő, míg Oláh Miklós Tanár úr és a körmendi iskola először (de a jelek szerint még sokszor fogunk velük találkozni) volt résztvevője a megmérettetésnek.

Ezúton gratulálunk a résztvevőknek és külön a győzteseknek!

Akik a szombathelyi döntőben – talán a „hazai pályának is köszönhetően” szombathelyiek lettek.

A legjobbakkal találkozunk a Young Car Mechanic verseny döntőjében Győrben!

Folytatás a vírushelyzethez alkalmazkodva Kazincbarcikán!