Indul a kötelező szezon

Indul a kötelező szezon

A 2016. november 2-én megjelent tarifák alapján az idei kampányban a legtöbb biztosító esetében tovább emelkedik a kötelező biztosítások díja.

A Biztosítás.hu elemzése szerint átlagosan néhány ezer forintos díjemelkedéssel számolhatnak az autósok az idén novemberi kampányban, bár sokan közülük akár kedvezőbb díjat is találhatnak maguknak, amennyiben kihasználják a biztosítók közötti versenyt.

A mintegy egymillió, még év végi évfordulóval rendelkező érintett autós számára izgalmas kampány ígérkezik, mivel a 13 biztosító közül három (a K&H, a Posta és a Köbe) nem hirdetett új díjat a kampányra, az MKB Biztosító pedig kivonul a kötelező biztosítási piacról.

A közel százezer kötelező biztosítással rendelkező MKB Biztosító kivonulásának első lépéseként kivétel nélkül felmondja év végi évfordulós ügyfeleinek szerződéseit. Ez nem csak azt jelenti, hogy ezen autósoknak új biztosítót kell keresniük maguknak a kampányban, de élénkíti is a biztosítók közötti versenyt, hiszen az MKB-től távozó autósoknak mindenképpen új biztosítót kell választaniuk, amit várhatóan az ár alapján fognak megtenni.

Az előző évek tapasztalata, hogy ilyen esetekben az autósok 90 százalékban ahhoz a biztosítóhoz szerződnek, ahol a legolcsóbb díjat találják. A három, díjat most nem hirdető biztosító ebben a versenyben jelenleg is érvényes tarifájával, míg a többiek a ma hajnalban meghirdetett új díjaikkal vesznek részt.

A Netrisk.hu által elvégzett előzetes díjszámítások azt mutatják, hogy az átlagos díjnövekedés mértéke várhatóan 10-12 százalékos lesz. Az online biztosításközvetítő ennek alapján a nála kötött új szerződések átlagdíját 20 ezer forint körüli értékre várja, szemben a tavalyi mintegy 18 ezer forintos értékkel.

A Netrisk várakozásai szerint az összes év végi váltás az MKB ügyfeleivel (kb. 25 ezer) együtt sem fogja meghaladni a 100-120 ezret.

A jelenlegi szerződések jövő évi indexdíját a biztosítóknak az évforduló előtt legalább 50 nappal kell eljuttatniuk az ügyfelekhez, akik ennek alapján december elsejéig mondhatják fel jelenlegi szerződésüket. Számos probléma forrása volt a korábbiakban, ezért ismét fel kell rá hívni a figyelmet: akik díjkedvezmény fejében az elektronikus kapcsolattartást választották, azok nem postai úton, hanem csupán e-mailben várhatják biztosítójuk díjértesítőjét.